Amit a széf árakról tudni kell…

Széf árak

Tudtad, hogy a széf árak széles skálán mozognak?

 

Sok olyan eset van, amikor kifejezetten jól jön, ha van otthon vagy az irodában egy megbízható, biztonságos széf, így mindig biztos lehetsz abban, hogy a tárgyi és eszmei értékkel rendelkező tárgyaid a lehető legnagyobb biztonságban vannak. De mennyibe kerül egy ilyen trezor és milyen skálán mozognak a széf árak?

A széf árak köre elképesztően színes és széles, pontosan úgy, ahogy a különböző fajták is. Éppen ezért érdemes tisztában lenni azzal, hogy milyen típusok között lehet válogatni, és melyikre lesz szükséged – ez ugyanis nagyban meghatározza magát az árat.

 

Milyen típusú széfek léteznek?

 

  • Van szekrénybe szerelhető, van olyan, amely falba építhető, így akár egy nagyobb méretű kép mögé is elrejthető, de létezik padlószéf is, amelyet pedig szőnyeggel lehet eltakarni. Fegyverek tárolásához természetesen fegyverszekrényt érdemes venni. 
  • Számít a méret: válogathatsz kisebb és nagyobb méretű széfek közt is, melyeket szabadon, vagy a bútorba beépítve is megvehetsz, és amit valamilyen módon majd rögzíteni kell, hogy ne legyen mozdítható. Ékszerek, nagyobb összegű készpénz, értékes műtárgyak vagy hivatalos dokumentumok tárolására egyaránt használhatod őket. 
  • Különbség van a trezorok szerint aszerint is, hogy az adott széf milyen módszerrel nyitható vagy csukható: létezik kulcsos, számzáras vagy mindkét lehetőséget felkínáló típus is. 
  • Érdemes átgondolni, hogy milyen értéket tárolsz benne, mert annak értékétől is függ a széf kiválasztása. Azt javasoljuk, hogy a tárolt érték min. 10 %- a legyen a széf ára.
  • Természetesen a különböző márkák, gyártók más-más árakon kínálják széfjeiket, így ez is jelentős befolyásoló tényező lehet.

 

Nem csak a beszerzési ár számít… 

 

Azzal, hogy megvetted a széfet, még nem oldottad meg teljesen a dolgot.

Ha nem bútorszéfről beszélünk, akkor a szállítása sem egyszerű, hiszen több száz kilógramm is lehet.

Rövidtávon szükség lesz a beépítésre/rögzítésre, ami szintén befolyásolja az árat. Egészen más ugyanis a helyzet, ha szekrénybe rögzíthető, kis méretű széfről van szó, vagy a falba, illetve a padlóba szeretnéd elrejteni, ami már némi átalakítással is jár. Ezekkel a költségekkel szintén számolnod kell.

Hosszú távon azt kell szem előtt tartani, hogy sok máshoz hasonlóan a széfeknek is szüksége van karbantartásra, évente legalább egyszer érdemes megnézetni. Ha számzáras széfet választasz, ott az elemeknek van egy elhanyagolható költsége, de magát az elemcserét szintén bele kell számolnod, ha nem történik meg az éves karbantartás során.

Ha meghibásodik, akkor az eltérő széfek javítása eltérő árakat fog jelenteni. Ezt előre nagyon nehéz megmondani, ugyanis rendszerint a helyszínen derül ki, hogy mi a probléma, és hogyan orvosolható az. Emellett függ mindez a páncélszekrény típusától és márkájától is, hiszen szinte mindegyik más elv alapján működik. Ki tudja, hogy mikor, mi romlik majd el benne?

Ahogy a fentiekből is látható, a páncélszekrények és a velük kapcsolatos kiadások elképesztően széles skálán mozognak, így érdemes a vásárlás előtt pontosan meghatározni, mire van szükséged, ennek megfelelően leszűkíteni a kört, és így válogatni a különböző árkategóriák között. Ezzel a módszerrel könnyen megtalálhatod a saját igényeidnek és pénztárcádnak megfelelő széfet, ahova biztonságba helyezheted az értékeid. 

 

Lássuk az árakat!

 

Bútorszéfek: 10.000- 60. 000 Ft+ Áfa

Közepes minőségű széfek: 60. 000- 100. 000 Ft+ Áfa

Nagy minőségű széfek: 100. 000- 1. 000. 000 Ft+ Áfa

Extrákkal felszerelt nagy minőségű széfek: 1. 000. 000 Ft+ Áfa- tól

 

Szabo Denes

Hívj most! 06 20 575-15-95